12 Júl

DO IT YOURSELF

Néha ott kezdődik a jövő, ahol az ember nem is gyanítaná, például a régóta ismert „Csináld magad”-dal. A CAD/CAM-mel és az olyan innovatív anyagokkal, mint a cirkonoxid, a “fogtechnikus” szakma általános struktúra váltása, változási folyamata már sok évvel ezelőtt elkezdődött. Most a 3D nyomtatással egy új gyártási technológia áll a rendelkezésünkre. A cikk szerzője leírja a laboratórium tulajdonosok szemszögéből, hogyan lehet a 3D nyomtatást hasznosan a munka és cselekvési folyamatokba integrálni. Ezen kívül megválaszolásra kerülnek a kérdések, hogyan változtatja meg a laboratóriumban a gyártási folyamatokat a 3D nyomtatás és milyen előnyöket kínál ez a technológia a fogtechnikus számára.

Carsten Fischer cikke, Frankfurt am Main/Németország || Megjelent a Dentál Dialógus magazin 2016/1. számában

Carsten Fischer cikke, Frankfurt am Main/Németország || Megjelent a Dentál Dialógus magazin 2016/1. számában

Egy ideje a fogtechnikai laboratóriumokban a gyártási technológiákhoz társul egy kiegészítő gyártási eljárás: a 3D nyomtatás. A modern nyomtatási eljárással új gondolkodásmód kerül bele a fogtechnikai munkafolyamatokba. Innovatív készülékek meggyőző (és így kedvező) ár-teljesítmény arányának köszönhető, hogy a trend a 3D nyomtatásnál az önálló laboratóriumi előállítás felé halad vissza. Így biztosít például a Bego Varseo 3D nyomtatás rendszere átlátható előállítási költségek mellett nagy anyagkínálatot és egyszerű kezelést (félautomata). A fogtechnikai laboratórium számára így megnyílik a hozzáférés egy jövőorientált technológiához, és ismert és új protetikai indikációk előre megmondható minőségű eredményéhez. Ez által az üzleti területek felé az út simábbá válik, amit eddig külső előállítóknak kellett átengednünk. Így például a fúrósablonok előállítását a navigált implantológiához (Guided Surgery). Alapjában véve a 3D nyomtatás nem hasonlítható össze a CAD/CAM fréztechnológiával, hanem mint egy kiegészítő technológiát kell tekinteni.

Felvitel ledolgozás helyett

A 3D nyomtatás egy gazdaságos gyártási eljárásnak számít, mivel az építőelemek előállítása hozzáadódóan történik. Felhasználásra ezért csak az az anyagmennyiség kerül, ami a kialakításhoz szükséges. Mi, mint laboratórium, ezzel kiegészítőleg a kidolgozó gyártáshoz egy olyan technológiát nyerünk, amivel bármilyen alakzatot nagyfokú pontossággal és széles anyagválasztékból készíthetünk. Ez egy tökéletes kiegészítés a CAM frézgéphez. Sok indikáció ültethető át a 3D nyomtatással nagyobb fokú precizitással és alacsonyabb költségek mellett, mint manuális úton. Ide tartoznak például a sínek vagy a fúrósablonok, tehát a nagy fesztávú konstrukciók, amelyeknél a frézeléssel deformitások és ezáltal feszültségek léphetnek fel. Itt a 3D-nyomás világosan fölényben van.

[envira-gallery id=”2697″] Egy példa a CAD/öntött vázakhoz: két héjat konstruálnak a 3Shape-Software 2015-ben és 3D nyomtatással elkészítik egy kiégethető speciális gyantából. A kép a nyomtatott darab kivételét mutatja a tartályból.


Alapok a 3D technológiához

Egy 3D nyomtatónak szüksége van – mint egy fréz – vagy csiszoló egységnek is – egy digitális adathalmazra, ami az információkat a nyomtatni kívánt hozzávalókat tartalmazza. Itt egy háromdimenziós konstrukcióról van szó (például egy harapási sín STL adatsoráról), amit a nyomtató szoftvere kétdimenziós, horizontális rétegekre (Layer) bont, és amivel azután a 3D nyomtató ebből eredő adatformátumát tárolja. A nyomtatás alatt a 2D rétegek úgy lesznek egymásra építve, hogy egy háromdimenziós objektum keletkezik. Jól látható az alapelv, ha a 3D puzzle-t az Eiffel-torony vagy a gizai piramis motívumaival elképzeljük. Alapvetően a 3D nyomtatás meghatározás átírja a gyártási módszerek sokaságát és különböző technológiák gyűjtőfogalma. Általános vélemény, hogy a gyors prototipizálás (vagy gyors gyártás) alapelveiről van szó. A következőkben a leggyakoribb módszerek kerülnek bemutatásra.

Poly-jet technológia

A technológia a leginkább egy tintasugaras nyomtatóhoz áll közel. Mivel a Poly-Jet nyomtató a tintasugaras nyomtatóhoz hasonlóan nyomtatófejekkel rendelkezik: de tinta helyett benne egy kötőanyag vagy egy fotopolimer található. Az első változatnál a kötőanyagot (ragasztó) 2D-porrétegekben viszik fel, amit egy henger lépésről lépésre egy nyomólemezre visz fel. Egy másik változatban egy folyékony fotopolimert visznek fel egy 2D-plattformra (X és Y koordináták) és végül egy fényforrással kikeményítik. Minden kikeményített réteggel az építő platform (Z koordináta) süllyed, úgyhogy idővel létrejön a 3D darab. Ezáltal a 3D darab lassan felfelé növekszik.

3D nyomtatás porral

A 3D pornyomtatásnál beszélnek szelektív lézerszinterezésről (SLS) vagy szelektív lézerolvasztásról (SLM) is. Itt a porállagú kiindulási anyagot rétegesen viszik fel és lézerrel egy 3D-darabbá „tömörítik”. A gyártás általában megnövelt nyomás alatt és hő odavezetése mellett történik. Hasonlóan működik az SLM, csak hogy ennél az eljárásnál fémport használnak. Az SLM-nél a fémport egy nagy teljesítményű lézer réteg felépítéses eljárással lokálisan megolvasztja (fém 3D nyomtatás).

[envira-gallery id=”2704″]
Az etanol fürdőben (96 %) való megtisztítás után a nyomtatott darabokat felhelyezzük a mintára. Ettől fogva a normál elkészítés következik, ebben az esetben a héjakat préstechnikával átültetik kerámiába.


3D nyomtatás olvasztott anyagokkal

Amint a már megolvasztott anyag háromdimenzióban felépítésre kerül, Fused Deposition Modeling-ről (FDM) beszélünk. Az alapelv hasonlít egy forrólevegős ragasztópisztoly alkalmazásához az építészetből. Csak olyan anyagokat lehet feldolgozni, amelyek hőre lágyulnak (viaszok, vagy termoplasztikus műanyagok). A nyomófej belsejében van egy forró fúvóka, amibe bevezetik a nyersanyagot. A felmelegítés által az anyag megolvad, és folyékony formában kilép a fúvóka másik oldalán. Egy hűtőberendezés stabilizálja a szintén horizontális rétegekben felkerülő anyagot, úgyhogy a követő rétegek folyamatosan egymásra rakódhatnak.

3D nyomtatás folyékony anyagokkal

Egy példa a folyékony anyagokkal való nyomtatásra a sztereolitográfia (SLA). Az SLA-eljárás a 3D nyomtatás őse. Itt az objektum egy folyékony műgyantából lévő fürdőben (fotopolimer) alakul a kívánt formára. Ez a műgyanta UV fény vagy lézer alatt pontszerűen keményedik ki. A 3D minták egyes rétegeit LED-fénnyel a folyékony anyag felszínére vetítik, vagy egy lézerrel szelektíven megvilágítják. A réteg megdermed és rögzíti az objektumot az alatta lévő mozgatható szerkezetre. Ezután egy mechanikus kar a mintát a megfelelő rétegmagassággal felfelé húzza, és a folyékony anyag alul ismét összegyűlik, úgyhogy lehet vetíteni a következő réteget.

[envira-gallery id=”2705″]
A nyomtatott sínt a tartályból kivesszük és óvatosan leválasztjuk. Az illeszkedés a mintára elsőrangú. A záró polime- rizáció után a fénypolimerizáló készülékben (a mintán) a sín néhány lépés után készen áll a szájba való behelyezésre.

A fogtechnikai ipar számára két technológia különösen alkalmasnak bizonyult: az SLM és az SLA technológia. Az SLA technológia képezi itt a kiegészítő előállítás alapkövét. A Bego Varseo 3D nyomtatója DLP-technológiával dolgozik, ami egy modern megvilágításos eljárás. A 3D technológiák sokfélesége megengedi olyan anyagok átültetését, amire ma talán nem is gondolnánk, amelyeket azonban a közeli jövőben igen gyorsan ki kell találnunk. Ezért kell a laboratóriumoknak lehetőség szerint idejében megbarátkozni ezzel a kiegészítő gyártási móddal. A technológia kiforrott. A fogorvosok és pácienseik kívánságai felénk, laboratóriumok felé folytonosan fokozzák az anyagportfólió növekedését.


A Varseo 3D nyomtató alkalmazása a laboratórium mindennapjaiban

A teljes gazdaságot szemlélve a 3D nyomtatás az ipari értékteremtési folyamatot meg fogja változtatni. Mi is, mint fogtechnikusok, a 3D nyomtatással csak nyerhetünk. Laboratóriumunkban egy ideje a Varseo nyomtatás-szisztémával dolgozunk. A 3D nyomtató nézetünk szerint költség-nyereség arányával az első hasznos 3D nyomtató készülék a fogtechnikusi mindennapokban. Alapvetően azonban a 3D nyomtató technológia megjelenése nem jelenti azt, hogy a bevált CNC gyártó készülékek a fogtechnikából el fognak tűnni. Sokkal inkább: a fogtechnikának egyre több számítógépes támogatású gyártást kell kínálni. Mi fogtechnikusok meg fogjuk tanulni a „hibrid” gondolkodást: frézelés/csiszolás vagy nyomtatás – ezt az indikáció fogja eldönteni. A cirkon-oxiddal például egy igen gazdaságosan frézelhető anyag jött létre, amit nem szeretnénk nélkülözni. A nyomtatóval ezzel szemben olyan darabokat állítunk elő, amelyek nem, vagy csak igen nagy ráfordítással frézelhetők, mint például sínek, fúrósablonok vagy fémlemez struktúrák.

Meggyőző a Varseo-ban az anyag-spektrum. A felhasználó pillanatnyilag öt speciális gyanta közül választhat, és ezzel különböző indikációkat tud lefedni. Számítani lehet rá, hogy a közeljövőben további gyanták és ezzel új alkalmazási területek is a palettára kerülnek. A Varseo nyomtató vonzereje egyszerű kezelésében rejlik. Mert a Varseo 3D nyomtatóval egy olyan egygombos szisztémát fejlesztettek ki, amit három kézi fogantyúval ösztönösen lehet működtetni. Egy okosan kifejlesztett tartály-szisztéma teszi lehetővé a komplikációmentes anyagváltást. Minden anyaghoz külön tartályt kell használni. Ezért ajánlatos több tartályt vásárolni. A zárt tárolóknak köszönhető, hogy a gyanta szennyeződése és szükségtelen megvilágítása a minimálisra redukálódik. A nyomtató, mint „open-STL-file”-készülék valamennyi fogtechnikai szoftvermegoldáshoz megfelelően tervezett. Az adatátvitel USB-n keresztül problémamentesen megtörténhet. Alternatív megoldásként a szisztéma kényelmesebben is a laboratóriumi hálózattal összeköthető.

[envira-gallery id=”2706″]
A 3D nyomtatással készített sín a szájban. Az adatokat olyan precízen átültettük, hogy tapasztalat szerint csak igen kevés utólagos munkálatra és/vagy igazításra van szükség.

A Varseo egy klasszikus félautomata, amiért ez a készülék a számunkra rendkívül szimpatikus. Ez azt jelenti, hogy a fogtechnikus teljesen össze van kötve a folyamatlánccal, és a termelés fontos része marad. Itt válik érthetővé, hogy a modern fogtechnikus a 3D technológiánál is abszolút pótolhatatlan.

A Varseo alkalmazási területei jelenleg áttekintésben

  • Harapási sínek
  • Fúrósablonok
  • CAD/öntött vázak (koronák, hidak, fémlemez)
  • Egyéni lenyomatkanalak
  • Minták

A mi laboratóriumunkban a technológia fúrósablonok, sínek és CAD/öntött vázak esetében kerül alkalmazásra. Egyre többet készítünk azonban lenyomatkanalakból is a Varseo nyomtatóval. Itt szeretném egy kanál CAD/CAM támogatásos elkészítésének költségeit egy CAD konstrukció ráfordításaival szembeállítani. Ehhez hozzá kell fűzni azt, hogy a fogtechnikus hivatása nem csak vonzerejével hat, ha a tanuló által készített „kanalat” csiszolni kell.  Valamennyi szakavatott számára azonban mégiscsak sokkal kényelmesebb este a nyomtatót beállítani, és abból másnap reggel a kész kanalat kivenni. Az ilyen modern technológiákkal szakmánkat ismét érdekesebbé tudjuk tenni, és a mai tanulóknak új technológiákat kínálhatunk.

Munkafolyamat a 3D nyomtató használatával

A 3D nyomtató integrációjához semmit sem kellett változtatnunk a meglévő CAD/CAM technika konstrukciós technológiáján. A CAD átültetés nálunk a 3Shape szisztémával történik. A szituáció digitalizálását (3Shape szkenner) követi a nyomtatott elem tervezése a DentalDesigner szoftverben. Ezután a CAM-hez egy úgynevezett Bau-Job-ot kell készíteni. Erre a célra rendelkezésre áll a 3D nyomtatóCAMbridge szoftver modul. Ezzel a konstrukció a kibocsátott adatoknak megfelelően a 3D nyomtatóhoz illesztett lesz és beépül a nyomtatóba. Mivel a konstrukciós adatok tároltak, az egységet bármikor újból lehet nyomtatni, ami például a provizóriumoknál vagy a síneknél hasznos.

Egy sín előkészítése a 3D nyomtatáshoz

Egyre gyakrabban integrálnak síneket a protetikai terápiás folyamatokba. A funkciózavarok kezelése mellett a sínekkel esetenként például mindenféle vertikális harapásemeléseket érvényesítenek. Sok vevőnk jár el úgy, hogy a pácienseket nagyobb restaurációknál először egy sínnel látja el: a sínek hasonlítanak tehát a későbbi ellátás „próbaviseléséhez”. A fogszabályozások esetében is a sínek hasznos segítők. Meg kell itt említenünk a fog korrektúra síneket (Aligner).

A gipszminták szkennelése vagy az intraorális lenyomatadatok feltöltése után rendelkezésünkre áll egy virtuális diagnosztikai minta. Ezt a fogorvos vagy a fogtechnikus minden méretben kiértékelheti. A szoftver mintázási utasításainak megfelelően következik ezután a sín tervezése. Ügyelni kell az 1,0-1,5 mm-es minimális falvastagságra. A megtervezett sín elfogadása után kiválasztjuk a „Send design to manufacturing” opciót, mivel a sínt a laboratóriumon belül szeretnénk nyomtatni. A „3Shape CAMbridge” szoftver applikáció segítségével a konstrukciót, mint Bau-Job-ot (tárgy nyomtatása) készítjük elő. Ehhez egy Job-adatsort készítünk, és a Varseo nyomtatót a „Maschine” pont alatt benyomjuk.

[envira-gallery id=”2707″]
A Varseo 3D nyomtatóval előállított fúrósablon a páciens szájában. Miért kellene nekünk, fogtechnikusoknak fúrósab- lonokat laboron kívül készíttetni, ha a laboratóriumban lefolytatott 3D nyomtatás ezt az indikációt lehetővé teszi?

Anyagként a „VarseoWax Splint”-tel egy sínekhez való speciális gyanta áll rendelkezésre. Most az STL-adatokat a Job-megrendelésre töltjük fel. Ahhoz, hogy a gép működési idejét csökkentsük és a gépet hatékonyan terheljük, hasznos a nyomtatót úgy felszerelni, hogy több darabot egy rendelésben nyomtasson. Ezután a sínkonstrukciót a CAMbridge szoftverrel a nyomtatóban el kell helyezni. Változtatásokat az X és az Y tengelyen lehet lefolytatni. A supportokat (támaszok az építőlemezhez, melyek sok kicsi öntőcsatornához hasonlítanak) a szoftver automatikusan generálja, és azok eloszlását a 3D nézetben kontrollálja. Az átfedő vagy helytelenül pozícionált supportokat el lehet tolni, vagy el lehet távolítani. A „Produzieren” az a gomb, amivel a BauJob automatikusan felkészül és tárolódik. Az adatsort ezután közvetlenül átadjuk a nyomtatóra, vagy egy USB-n tároljuk. A 3D nyomtató ezután feldolgozza az adatsort és kijön a nyomtatott sín.

Önök nélkülözhetetlenek és azok is maradnak

Egy olyan terület, amit mi, mint laboratórium a 3D nyomtatással újonnan csatlakoztathatunk, illetve kiépíthetünk, a preimplantológiai tervezési szolgáltatás. A kis és közepes laboratóriumoknak is meg kell próbálniuk, hogy az implantológiai „gyártási láncolatba” a kezdetektől, mint tanácsadó partner beilleszkedjenek és méltányolják őket. Nagy figyelmet érdemel a fogorvos/szájsebész is. Ez azt jelenti, hogy minden tervezést a fogorvosnak/szájsebésznek kell jóváhagynia, és ideális módon írásban igazolnia.3D nyomtatás

A fogtechnikus az új technológiák által a munkafolyamatokat nem csak kedvezőbb árúvá és hatékonyabbra tudja kialakítani, hanem megoldhatja a számunkra az „alkotó segítőtárs” megítélést. Ha rendelkezünk a megfelelő kompetenciával, például egy implantátum-protetikai kezelés tervezésébe partnerként idejében be fognak vonni. A háromdimenziós tervezés (klasszikus Backward Planning) a team kommunikációját kényszerítően előfeltételezi. Önök, mint fogtechnikusok, ezáltal nélkülözhetetlenné válnak. Magától értetődően a tervezés a fogorvos/szájsebész szintjén marad, mindenesetre a fogtechnikus értékes előzetes munkát végezhet, és ezzel a kezelő orvosnak valódi értéktöbbletet hoz létre.

Egy fúrósablon előkészítése a 3D nyomtatáshoz

A 3D nyomtatással a virtuális tervezés szerint egyszerű a fúrósablonokat előállítani. Idáig a sablonokat költségesen kézzel készítették (például a Hexapoddal és behelyezett lego elemmel) vagy egy külső szolgáltatónál nyomtatták. Ha megszemléljük a tiszta gyártási, illetve anyagköltségeket a 3D nyomtatásnál, gyorsan világossá válik, hogy ez miért tartozik a leggazdaságosabb gyártási fajták közé. Az eljárás elképesztően gyors, pontos és költséghatékony.

Mint implantátum tervező programok nálunk az ImplantStudio (3Shape) és a smop (Swissmeda) kerül alkalmazásra.

Mindkét program nyitott STL-adatsorokat szállít, amelyekkel a nyomtatót be lehet tölteni. A még viszonylag fiatal ImplantStudio szoftver igen jó kezdeteket mutat, mindenesetre a további fejlesztésre még várni kell. A smop szoftver kiforrott és praxisbarát. Az előnye ennek az ösztönösen működtethető szoftvernek az optimált teljes folyamat – az eset tervezésétől a fúrósablon készítéséig.

3D nyomtató

Itt nem szükséges a CT, illetve a DVT felvétel előtt szkennsablont készíteni. A szakterületek közötti kommunikáció a kezelő team-ben egy szerveralapú szisztémán keresztül zajlik.  Az adathordozók körülményes elküldése ez által már nem szükséges. A DVT vagy CT képek DICOM adatait éppúgy importálják, mint a száji helyzet vagy a Set-up STL adatsorát. Az adatsor telepítése után valamennyi lényeges információ egy képen megtekinthető. Az állkapocscsont háromdimenziós ábrázolása mutatja az anatómiai struktúrákat. A Set-up szállítja az elképzelést a protetikai elrendezésről. A szoftverben valamennyi kapható implantátum rendszer integrált, így ki lehet választani a kívánt szisztémát, és virtuálisan a mutatott csontokra lehet helyezni. Az implantátumot megfogják az egérrel, és a korrekt pozícióba tolják.

Az implantátumok virtuális behelyezése után a tervezett szituációt egy felülnézeti képre visszahelyezik, és ellenőrzésre az implantológushoz küldik. Ő ellenőrzi az implantátum tengelyeket és adott esetben hozzáigazítja. A záró kontroll után a tervezést a fogorvos lezárja és visszaküldi a laboratóriumba. Erre az implantátum tervezésre alapozva konstruáljuk a tervező szoftverben a fúrósablont, ilyenkor csupán a sablon külső határát kell megállapítani. A szoftver kombinálja az információkat a tervezett implantátum pozíciókkal és automatikusan létrehoz egy látványtervet. A kialakítás individuálisan a kezelő orvos specifikus kívánságaihoz igazítható. A sínkészítésnek megfelelően a fúrósablont a nyomtatási folyamathoz a CAMbridge szoftverbe illesztik. A fúrósablont ilyenkor fejen állva (horizontálisan) rendezik el. A supportok ellenőrzésekor ügyelni kell arra, hogy a furathüvelyek szélei szabadon maradjanak. Adott esetben a supportokat ezen a területen le kell törölni, vagy el kell tolni. A sablonok pontos pozícionálása után Baujob-ot készítenek, és az adatokat átviszik a nyomtatóra.

3D nyomtatás a Varseo-val

3D nyomtatásMiután az adatsort átvittük a nyomtatóra, a készülék a megtalált adatokat a „Begojob 1” sávra helyezi. Emellett a rétegfelvételek száma és a nyomtatási folyamathoz szükséges idő is kijelzésre kerül. Mielőtt a Druckjobot el lehet indítani, a tárolókat (gyanta tartály) meg kell szabadítani a műanyag maradványoktól. A lehetséges szennyeződéseket a tartályok üvegkorongján kevés etanollal lehet eltávolítani. A „Start Print Job” nyomógombbal indul a nyomtatási folyamat. Az objektum egyes rétegeit úgynevezett maszk vetítéses eljárással UV fény segítségével vetítik a folyékony anyag felszínére. A megvilágított réteg megkeményedik és a tárgyat a felül lévő mozgatható részre rögzíti (a nyomtatott tárgy tehát lefelé nő). Egy mechanikus kar a talpon található mintát a megfelelő rétegmagasságba felfelé húzza úgy, hogy a folyékony anyag a tárgy alatt gyűlik össze, és a következő réteg vetíthető. Így készül lépésről lépésre egy sín vagy fúrósablon.

A felépülési ráta 50 μm-nél óránként 20 mm-t tesz ki, 1000 μm-nél ez 40 mm/óra. A nyomtatási idő ezzel függ az építési magasságtól és alapvetően független a nyomtatási folyamatonkénti darabok számától. A nyomtatás után az objektumot kiveszik a készülékből, és leválasztják a felületről. Először ultrahangos fürdőben etanolos tisztítás következik. Annak érdekében, hogy az utolsó gyantamaradványt is eltávolítsák, lehet ezután a tárgyat egy etanollal átitatott ecsettel megtisztítani. A tisztítási folyamat friss etanolfürdőben maximálisan 5 percig tart. Ezután le lehet vágni a supportokat egy szeparáló koronggal, vagy egy fogóval. Ilyenkor ügyelni kell arra, hogy a nyomtatott darab ne sérüljön, vagy ne deformálódjon. A fúrósablonoknál különösen a hüvelyek területén kell gondosan eljárni.

Végül következik polimerizációs készülékben a tárgy tökéletes kikeményítése. Csak ekkor éri el a végleges anyagtulajdonságokat, úgyhogy a hüvelyeket be lehet rögzíteni a fúrósablonba. A rögzítés a VarseoWax Surgical Guide gyanta egy cseppjével történik és egy ismételt fénypolimerizálással. Minden további utómunkálat nélkül a sín vagy a sablon ezzel kész a szájba történő behelyezésre.

Kitekintés

A Varseo nyomtatóval ez idejűleg minták, lenyomatkanalak, CAD/öntött vázak (tehát vázak koronákhoz, tercier struktúrákhoz, túlharapásos struktúrák, fémlemez) sínek, fúrósablonok készíthetők. A közeljövőben az anyagkínálat bizonyára bővül fogszínű anyagokkal, és a nyomtató ezáltal teljes kerámia őrlő koronák, vagy provizóriumok gyártása számára is érdekessé válik. Ha a távolabbi jövőbe tekintünk, várható, hogy a kerámia összekapcsolható lesz a fogtechnikai 3D nyomtatási folyamatokkal. A „nem fogtechnikai” mindennapokban ez már nem ábrándos elképzelés. 2015 áprilisában a hannover-i vásáron bemutattak olyan 3D nyomtatókat, amelyek nagyteljesítményű kerámiákat tudnak nyomtatni. Itt a fényérzékeny gyantában kerámia részecskék homogén eloszlanak.

Összegzés

Miután az elmúlt évtizedben a CAD/CAM fréztechnika beépült a fogtechnikába, most a 3D nyomtatás társult hozzá. Az előnyök a laboratórium számára a gazdaságosság mellett a precizitás, a nagy előállítási sebesség, bármilyen alakzat átültetése, az anyagok sokasága és az ahhoz kapcsolódó  széles indikációs választék. „Do-It-Yourself” – a 3D nyomtatással laboratóriumként bővíteni tudjuk szolgáltatási palettánkat és kedvezőbbé tehetjük gyártási folyamatainkat. Ezzel az értékteremtés a laboratóriumban marad, anélkül, hogy a nagyfokú készítési precizitásról le kellene mondanunk.


Indikáció Átlagos súly lemezzel Anyag nettó ár
Fémlemez bázis

(CAD/öntött eljárás)

kb. 8 gramm 3,03 €
Fúrósablon kb. 15 gramm 7,15 €
Sín kb. 12 gramm 5,64 €
Lenyomatkanál kb. 20 gramm 7,58 €

Megjelent a Dentál Dialógus c. magazin 2016/1. számában.

08 Már

Horkolás? Soha többé!

DocSnoreNix®

horkolásgátló készülék

A horkolás

Háromból majdnem egy ember horkol. Az idősebb korosztályból a férfiak 60%-a a nők 40%-a horkol. A horkolás hangereje, ami minden éjjel keletkezik, a csekély mértékű hortyogástól a hangos zakatolásig terjedhet, ami elérheti a 90 dB-t. A horkolók ebből gyakran egyáltalán semmit sem észlelnek.

Mi okozza a horkolást?

Amikor valaki a hátán alszik, az izmok elernyedése folytán a nyelv hátracsúszik a garatba és elzárja a levegő útját. Ez erősebb légáramlást okoz, ami a nyelvcsapot a garat hátsó részébe löki és rezgésbe hozza. Ez okozza az irritálóan erős hangot, a horkolást. A horkolás hangja elsősorban a többi embert érinti. Partnereket, családtagokat, a háztartás többi tagját, és a szomszédok pihenését is szabályosan zavarhatja. Maguknak a horkolóknak a problémáikkal kell megküzdeniük, amelyek csendesek, ugyanakkor komolyabbak. A legtöbb esetben nem ismerik fel, ezek a problémák a horkolásra vezethetők vissza.

1

A nyelv pozíciója ébrenlét során, elegendő hely a szabad légzésnek.

2

A nyelv helyzete alvás során. A garat elzáródása légzési problémákat és a szokásos horkoló hangot okozza.

3

A behelyezett DocSnoreNix® már az első alkalommal hátrahúzza a nyelvet, valamint az egész alsó állkapcsot előremozdítja. A garatban megszűnik a nyomás, a légzés akadálytalanná válik.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mellékhatások

A horkolók gyakran szenvednek ún. alvási apnoé-ban (rövid, szabálytalan légzéskimaradások). További mellékhatások lehetnek:

  • krónikus alvászavarok
  • idegesség
  • napközbeni kifáradás
  • alacsony koncentráció
  • szexuális jellegű problémák
  • kardiovaszkuláris betegségek (magas vérnyomás, sztrók kockázata)
  • fejfájás
  • szívritmuszavar
  • rövidebb életkilátások

A horkolást és alvási apnoét erősítő további rizikó faktorok a túlsúly, alkoholfogyasztás, cigarettázás, allergia, orrsövényferdülés, hipotireózis (pajzsmirigy csökkent működése) és megnövekedett nyaki átmérő. Bizonyos gyógyszerek és hormonkészítmények helytelen használata szintén fokozhatja a horkolást.

DocSnoreNix_köztes1

 

DocSnoreNix®

A DocSnoreNix® az állcsontokra kifejlesztett eszköz. Úgy működik, hogy gyengéden előretolja az alsó állkapcsot (mandibulát). Ezzel megelőzi a nyelv garatba való hátracsúszását és ez lecsökkenti a horkolást akár 100%-kal. A készülék:

  • nem gyógyszer
  • nincsenek mellékhatásai
  • nem igényel sebészi beavatkozást
  • kizárólag biokompatibilis anyagokból áll össze
  • este, lefekvés előtt helyezendő be és ébredést követően távolítandó el.

 

4600_docsnorenix_small

Melyek a DocSnoreNix® előnyei?

  • A nyelés és beszéd nem okoz problémát
  • garantálja az egészséges, pihentető légzést
  • egyénileg készül, a páciens egyedi formái alapján
  • kényelmes viselni
  • könnyű használni
  • egyénileg rögzül

Az Ön személyreszabott DocSnoreNix® készüléke speciálisan egy fogtechnikai laboratóriumban készül. A fogorvos lenyomatot vesz az Ön fogairól, aztán a labor elkészíti a készüléket az egyéni mintára. A fogorvosi lenyomatvétel fájdalommentes, egyszerű és néhány percet vesz igénybe. Az Ön DocSnoreNix® készüléke néhány napon belül elkészül. Lefekvés előtt saját magának helyezheti be, ébredést követően saját maga tudja kivenni, a készülék gondozása rendkívül egyszerű.

Hol találom a DocSnoreNix®-et?

Kérdésével keresse Dreve termékfelelősünket az alábbi elérhetőségein:

Tarnóczy Zsolt
zsolt.tarnoczy@dentaltrade.hu
+36-30-529-1705

 

[pix_contact_form form=”kurzusok”]

16 feb

Vigyázat! Hamisítják!

Legyen résen! Hamisítványok kerültek a piacra!

 

Az utóbbi időben bizonytalan származású, a VITA Classical A1-D4 fogszínkulcsaira a megtévesztően hasonlító utánzatok kerültek forgalomba. Annak érdekében, hogy a színmeghatározás a jövőben is teljes biztonsággal megtörténhessen, a VITA azt kéri, hogy fogszínkulcs vásárlásnál a legnagyobb körültekintéssel járjanak el. A mellékelt, VITA által küldött nyomtatványból kitűnik, hogy mely részletekre érdemes kitüntetett figyelmet fordítani a beszerzésnél. A hamisítványok megvásárlását úgy is elkerülheti, ha ismert forrásból – tanúsított VITA kereskedőtől – szerzi meg VITA fogszínkulcsát. A VITA fogszínkulcs ismertetőjegyeit tartalmazó dokumentumot ide kattintva töltheti le.

12 feb

Roland premier és workshop

Roland DWX-51D és DWX-4W magyarországi hivatalos bemutatója

DWX-51D_2Budapest, 2016. március 3-4.

Tavaly novemberben mutatta be új marógépeit a Roland DG, amelyet most Magyarországra is elhoztak. A két berendezés – a DWX-51D, amely a világszerte ismert és elismert DWX-50 marógép utóda, illetve a vizes megmunkálásra is alkalmas DWX-4W – hivatalos magyarországi bemutatóját állófogadással és workshopokkal egybekötve a Tropicarium rendezvénytermében tartjuk meg 2016.március 3-4. között. A bemutatót előadások és workshopok színesítik, amelyek során többek között a Roland DG szakemberei is válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

A bemutatók során figyelemmel kísérhetjük a pótlás készítését a digitális tervezéstől kezdve (3shape) a maráson, frézelésen át, a nyers pótlások színezéséig, illetve individualizálásáig. Ehhez a VITA CAD/CAM anyagai (VITA In-Ceram YZ, VITA YZ, VITA Suprinity, VITA Enamic, valamint VITABLOCS Mark II) nyújtanak segítséget, hiszen a VITA már tanúsította a Roland DG új gépeit, elismerte azok pontosságát. A VITA anyagai mellé a VITA demonstrátora teszi majd le tapasztalatait, fortélyait. A szemfülesebbek elleshetik az ecsetkezelés kulisszatitkait a workshopok során, de ha ránézésre nem sikerülne, természetesen lesz lehetősége megkérdezni, a részleteket megtudni. Az eladások témája naponta ismétlődik.
DWX-4WKétnapos bemutató:
• csütörtök, március 03.
időtartam: 10.00 – 13.00-ig, 14.00 – 17.00-ig
• péntek, március 04.
időtartam: 10.00 – 12.30-ig, 13.00 – 15.30-ig
Előadók:
Yosuke Mineno, CAM szakértő – Roland DG
Vlagyimir Vasziljev ftm., termékmenedzser – Roland DG
Adrian Apreotesei ftm., VITA demonstrátor – VITA Zahnfabrik
Modor Gergely, CAD/CAM szakértő – Dental-Trade

Helyszín: 1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43. Tropicarium rendezvényterme

Belépődíj: a rendezvény ingyenes, de előregisztrációhoz kötött, amelyet megtehetnek az info@dentaltrade.hu e-mail címen, vagy honlapunkon keresztül.

Jelentkezés: info@dentaltrade.hu

További információk: Végh Balázs, +36 30 528-1024, Tarnóczy Zsolt +36 30 529-1705

tropicarium

 

01 feb

A VITA Zahnfabrik tanúsítványt adott a Roland DG marógépeinek

A Roland DG DWX-51D és DWX-4W fogászati marógépei megkapták a tanúsítványt a VITA Enamic®, VITA Suprinity® és VITABLOCS® Mark II protetikai anyagok marására

 

Hamamatsu, Japán, 2016. január 28. – Roland DG Corporation, a fogászati marógépek világméretű gyártója bejelentette, hogy a legújabb gépeit (DWX-51D és a DWX-4W), a VITA Zahnfabrik H. Rauter GmbH & Co. KG (Németország) érvényesítette a cég fogászati, fogpótlástani anyagainak használatára, beleértve a VITA ENAMIC®, VITA SUPRINITY® és VITABLOCS® Mark II anyagokat is.1_4W_51D

„A VITA fogászati anyagai, beleértve a hibridkerámia és az üvegkerámia típusú anyagokat, egyre népszerűbbé válnak a fogtechnikusok, fogorvosok és pácienseik körében nagyszerű esztétikai megjelenésüknek, erejüknek és lerövidült elkészítési idejüknek köszönhetően,” mondta Takuro Hosome, a Roland DG fogászati üzletágának fejlesztési igazgatója. „A tanúsítvány nemcsak jóváhagyást ad a mi marógépeinkkel, nagyfokú pontossággal és minőséggel végzett fogpótlások előállítására, hanem szellemi megnyugvást is az ügyfeleinknek, hogy a mi készülékeink teljesítik a VITA által megállapított magas minőségi előírásokat.”

Tanúsítványt kapott a ZDB-100D/50D/30D marószerszámmal szerelt DWX-51D a VITA ENAMIC® marására, amelyeket kifejezetten a fogászati hibrid típusú anyagok marására fejlesztettek ki. A DWX-51D öttengelyes marógép, melyet 2015-ben mutatott be a Roland DG, alkalmas sapkák, koronák, teljes hidak, felépítmények és más fogpótlások, úgymint cirkónium, viasz, PMMA, kompozitok, PEEK és gipsz párját ritkító gyorsasággal és precizitással, szárazon elvégzett marásához. A szintén 2015-ben bemutatott DWX-4W, a társaság első vizes marógépe, amit speciálisan az üvegkerámia és kompozit anyagok marására terveztek, szintén tanúsítványt kapott a VITA ENAMIC®, VITA SUPRINITY® és VITABLOCS® Mark II-t marására. A DWX-4W jellemzője a 4 tengelyes marás és a 4 állomásos, automata szerszámcserélő (ATC), hogy a marószerszámokat igény szerint a gyártás megszakítása nélkül, automatikusan cserélni tudja.

„A DWX fogászati maró szériánkat szándékosan úgy építettük, hogy nyílt rendszert használva illeszkedjen a már meglévő gyártási gyakorlatba, azaz a kereskedelemben kapható fogászati CAD/CAM hardverekhez és szoftverekhez.” mondta Hosome. „Ez a funkció megengedi számunkra partneri viszony kiépítését meglévő fogászati vállalatokkal, mint a VITA, annak biztosítása érdekében, hogy a mi ügyfeleinknek mindig legyen hozzáférésük a legfrissebb, legfejlettebb fogászati anyagokhoz, ahelyett, hogy bezárkóznánk egy rendszerbe.”

Patrick Bayer, a VITA globális együttműködési részlegének vezetője azt mondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy elláthatjuk a Roland DG felhasználóit a VITA magas minőségű CAD/CAM anyagaival. Az aktuális Roland marógépek és az innovatív VITA CAD/CAM anyagok kombinációja a legjobb eredményeket biztosítják a páciensek számára.”

A VITA ENAMIC® egy olyan hibrid kerámia, ami ötvözi a fogászati kerámiák magas terhelhetőségét és esztétikáját a kompozitok rugalmasságával. Égetés nélkül készrevihető, ami lecsökkenti a ráfordított munkát és elkészítési időt.

A VITA SUPRINITY® nagykeménységű, a magas teherbírás érdekében cirkóniummal megerősített üvegkerámia. Belülről jövő transzlucenciája, opáleszcenciája és fluoreszcenciája is briliáns esztétikáját dicséri. A finom szemcsézettségű felépítésének köszönhetően optimalizált élstabilitással rendelkezik, ezért használható magas precíziót igénylő fogpótlásokhoz. A VITABLOCS® Mark II földpát üvegkerámia több mint 25 év klinikai tapasztalatával bizonyítja kitűnő kötődését a fogszerkezethez.

 

A VITA ENAMIC®-kal kapcsolatos további információért kattintson az alábbi képre:

2_VITA_ENAMIC

A VITA SUPRINITY®-vel kapcsolatos további információért kattintson az alábbi képre:

3_VITA_SUPRINITY

A VITABLOCS® Mark II-vel kapcsolatos további információért kattintson az alábbi képre:

4_VITABLOCS_MarkII

Forrás: www.rolanddg.com/news

18 jan

BEGO Varseo – a 3D nyomtató fogtechnikusoktól fogtechnikusoknak

VARiability – azaz variálhatóság: széleskörű és egyre bővülő anyag- és indikációs paletta
Speed – azaz sebesség: gyors építési sebesség a nyomtatott elemek számától függetlenül
Efficiency– azaz hatékonyság: az egyedi kazettás rendszernek köszönhetően pár másodperc az anyagváltás, alacsony az anyagfelhasználás, optimális az anyagtárolás
Openness – azaz nyitottság: „nyitott STL-fájl” készülék az összes fogászati tervezőszoftverhez 1_Varseo_800


3D nyomtató fogtechnikusoktól fogtechnikusoknak- BEGO Varseo

A digitális fogászat rohamos fejlődésével az idén 125 éves BEGO is tartja a lépést. Az innovatív brémai frézközpont egyre szélesebb körű szolgáltatásai mellett a 3D nyomtatás területén is újdonsággal lépett fel az idei IDS- en. A BEGO Varseo 3D nyomtató főképp fogtechnikusok számára nyújt számos megoldási lehetőséget a 3D nyomtatás területén. A BEGO Varseo nem csupán egy készülék. A nyomtatandó műgyanták mellé kifejlesztett segédanyagok, technológiák által egy komplett rendszert is jelent. Számtalan előnye egyszerűvé, gyorssá, átláthatóvá, rugalmassá teszi a laborban alkalmazható 3D nyomtatás folyamatát. Jellemzői:

  • kiváló felépítési sebesség
  • felhasználó-barát kezelőfelület
  • egyedi kazettás rendszerének köszönhetően egyszerű és könnyű az anyagok cseréje
  • teljesen nyitott bármely fogászati szoftver számára
  • kedvező ár-érték arány 2_BEGO-Varseo_800

Anyagválaszték széleskörű felhasználási területekre:

  • sínek, harapásemelők készítése
  • sebészeti implantátum fúrósablonok
  • fémlemez mintázatok maradványmentesen kiégő anyagból
  • egyéni kanalak
  • fogsor bázislemezek
  • ideiglenes koronák és hidak
  • modellek

 

 

[pix_contact_form form=”kapcsolat”]

14 Júl

V. “Tradíció – Innováció” 2015. szeptember 18-19. Siófok


Prémium Nagyterem_250nm_1

Rendezvényterem, Siófok, Prémium Hotel Panoráma

Immár ötödik alkalommal rendezzük meg “Tradíció – Innováció” címmel a neves hazai szakemberek és a leginnovatívabb gyártó, fejlesztő cégek képviselőinek előadásaival tűzdelt, magyar nyelvű tolmácsolással ellátott találkozót, melynek helyszínéül idén a négycsillagos Prémium Hotel Panoráma wellness- és konferencia hotel ad otthont. Az előadók, a helyszín és a Dental-Trade garantálja a szakmai feltöltődést és a pihenést!

Az előadások során megismerkedhetnek egyaránt a hagyományos és digitális technológiák újdonságaival, tippeket és trükköket sajátíthatnak el, esetbemutatókon keresztül találkozhatnak a gyakorlati megoldásokkal, és feltehetik szakmai kérdéseiket a szakértőknek.

A szakmai program részletesen:

 

Péntek 1. előadás: Dr. Borbély Judit Ph.D. – SE Fogpótlástani Klinika, VITA szakreferens
Előadás címe: Digitális eljárások kerámia fogpótlások készítéséhez
Témája: A digitális technika folyamatosan alakítja át a fogpótlástanban hagyományosan alkalmazott eszközeinket és eljárásainkat. A CAD/CAM eljárásokkal párhuzamosan számos új frézelhető kerámia rendszer kerül piacra.  A modern eljárások és új anyagok sikeres alkalmazásának záloga a fogorvos és fogtechnikus korszerű tudásában és harmonikus együttműködésében rejlik. Ehhez szeretne segítséget nyújtani az előadás, bemutatni a digitális munkafolyamatok lépéseit, a CAD/CAM anyagok és módszerek szakszerű alkalmazását és új ismereteket nyújtani a mai kor elvárásainak megfelelő színvonalas kezelés lehetőségeiről.

 

Péntek 2. előadás: Róth Lajos ftm. – Interdental Studio
Előadás címe: Fogászat újragondolva – 2015
Témája: Az előadás bemutatja a legmodernebb digitális fogászat eszközeit, az intraorális szkennert, a labor szkennert, ezeknek munka közbeni működését, valamint viszonyát a hagyományos fogászati ellátásokhoz, illetve élő esetbemutatások segítségével szemlélteti a lehetőségeket.

 

Péntek 3. előadás: Modor Gergely – 3Shape szakértő
Előadás címe: Új trendek a digitális fogászatban
Témája: Betekintést nyerhet a fogászatban használatos digitális technológiák fejlődésébe. Új megoldásokat mutatunk be a fogpótlások világában. Ötleteket adunk a rendelők és laboratóriumok portfoliójának bővítésére. Bemutatjuk azokat az eszközöket és anyagokat, amelyek segítségével a restauráció pontosabbá, az előállítás hatékonyabbá válik. Összefoglaljuk az utóbbi évek gyakorlati tapasztalatait a zsákutcák és a tévedések elkerülése érdekében.

 

Péntek 4. előadás: Thomas Riehl ftm. – CAD-CAM specialista, K+F részlegvezető, BEGO
Előadás címe: A 3D-nyomtatás – digitális megoldások a fogászati rendelőben és a fogtechnikai laborban
Témája 2: A 3D-nyomtatási technológia hasznosítása a fogászatban. Hogyan, és milyen területeken tudják alkalmazni a fogorvosok és fogtechnikusok a 3D-nyomtatást. Melyek azok a korábban manuálisan végzett munkafolyamatok, amelyeket felválthat ez a digitális technológia, és mennyiben változtatja ez meg a XXI. századi fogászatot.

 

Péntek 5. előadás: Dr. Rakics Péter & Rőth Gergely ftm.
Előadás címe: Innovatív megoldások az implantációs protetikában
Témája: CAD/CAM technológiával készült implantációs esetek bemutatása a fogorvos és a fogtechnikus szemszögéből. PMMA-ból faragott ideiglenes munkák, szögkorrekciós furatok és egyéb élő esetek.

 

 

Szombat 1. előadás: Dr. Szőcs István & Vágvölgyi Szilárd
Előadás címe: Overdenture protézisek készítése gyökerekre alacsony profilú attachementek segítségével
Témája: A fogtechnikában is ismert attachmentek alkalmazása a fogorvosi rendelőben. Meglévő gyökerek előkészítése overdenture megoldáshoz, esettanulmányok, fogpótlás tervezés.

 

Szombat 2. előadás: Ursula Mlynarska ftm. – VITA nemzetközi előadó és szakreferens, VITA Master Lab tulajdonos
Előadás címe: Esztétika korlátok közé szorítva? – Tippek és módszerek
Témája: A betegek elvárásai egy fogpótlással szemben az esztétika és a funkcionalitás terén is felvetik a lehetőséget, hogy vajon a hagyományos fém-kerámia pótlások alternatívái maradhatnak-e a teljes kerámia pótlásokénak.
A legmagasabb színvonalat nyilvánvaló okokból kifolyólag a teljes kerámia pótlások képviselik, bár számos tényező kizárja használatuk lehetőségét. Ezek ugyanakkor kihívások elé állítják a hagyományos fém-alapozók használatát, amik nem eredményezhetik egy fogpótlás során az esztétika csökkenését. A műszaki innovációk és a kerámia anyagok tulajdonságainak fejlesztései mind-mind hozzájárulnak a sikerhez. Viszont maga az anyag, a technológiai aspektusok figyelembe vétele nélkül nem minden esetben garantálja az elvárt eredményt. Tudás, tapasztalat, és szoros együttműködés szükségeltetik páciens, orvos és fogtechnikus között ahhoz, hogy a végeredmény egy természethű fogpótlás legyen.

 

Szombat 3. előadás: Thomas Riehl ftm. – CAD-CAM specialista, K+F részlegvezető, BEGO
Előadás címe: A hagyományosan és digitálisan készített teleszkópkoronák összehasonlítása
Témája: Frikción alapuló elhorgonyzási rendszerek innovációinak bemutatása. A hagyományos fogtechnikai munkavégzés összehasonlítása az egyre markánsabb digitális megoldásokkal. Teleszkópkoronák készítése hagyományos öntéstechnikával, illetve CAD/CAM módszerrel, az egyes megoldások előnyeinek és hátrányainak összehasonlítása.

 

Szombat 4. előadás: Marco Vannini ftm. – Rhein’83 demonstrátor
Előadás címe: A modern overdenture technikák evolúciója: út a gömbfejes elhorgonyzástól az alacsony profilú attachementekig az implantátumokon és CAD/CAM technológián keresztül
Témája: Az előadás bemutatja a modern implantációs protetikai megoldásokat, középpontba állítva a teljes kivehető fogpótlásokat. Az elmúlt húsz évben leginkább a gömbfejes felépítmény volt elterjedt. Napjainkban az alacsony profilú felépítmény szerepe megnőtt, lehetőséget kínálva kisebb helyigényű klinikai eseteknél. Összehasonlítjuk a különböző alacsony profilú rendszereket, amelyek jelenleg a piacon megtalálhatóak, és bemutatjuk, hogy mikor és mi szerint használjuk az egyes megoldásokat a gömbfejjel szemben. A modern digitális megoldások fejlődése fontos eleme az előadásnak, mert áttekintést ad a cad/cam alkalmazásáról a kivehető pótlások területén.

 

Barlangfürdő, Prémium Hotel Panorama, Siófok

Barlangfürdő, Prémium Hotel Panorama, Siófok

Az  előadásokat követően a wellness részlegben relaxálva előkészülhet a második nap előadásaira.

 

Árak a rendezvényre:

 

Csomagajánlat szállással, ellátással és wellnessel mindkét napra:

30.000.- Ft/ 2 nap, amely a következőket tartalmazza:
– 2 db napijegyet
– elhelyezést kétágyas szobában (egyágyas felár 5.500.- Ft, amelyre nem jár kedvezmény)
– ebédet péntekre és szombatra
– vacsorát péntek estére
– reggelit szombatra
– wellness és fitnesz használat mindkét napra
– ÁFA és IFA.
A
szeptember 9-ig beérkezett megrendelések esetén 15% kedvezménnyel: 25.500.- Ft/ 2 nap

 

Csomagajánlat szállás nélkül, ellátással mindkét napra:

18.000.- Ft/ 2 nap, amely a következőket tartalmazza:
– 2 db napijegyet
– ebédet péntekre és szombatra
– vacsorát péntek estére
– ÁFA.
A
szeptember 9-ig beérkezett megrendelések esetén 15% kedvezménnyel: 15.300.- Ft/ 2 nap

 

Napijegy péntekre vagy szombatra:

7.000.- Ft/nap, amely tartalmazza az előadásokon való részvételt, de szállást és étkezést nem tartalmaz.
A szeptember 9-ig beérkezett megrendelések esetén 15% kedvezménnyel: 5.950.- Ft/nap

 

2015. szeptember 18-19-ét tegye szabaddá naptárában!

10 dec

Schick Dental – prémium minőségű német fogtechnikai készülékek

 Decembertől a Dental-Trade-nél megvásárolható:

  • prémium minőségű gépek  – a Schick neve egyet jelent a minőséggel
  • kimagasló német márka
  • egyedi újítások
  • mikromotorok,
  • fréztechnikai berendezések,
  • fogorvosi turbinák professzionális gyártója

Schick Dental mikromotorok QUBE mikromotorok

  • Rövid vagy hosszú kézidarabbal
  • Asztalra helyezhető központi vezérlőegységgel az egyszerű kezelhetőségért

 

 

 

 

 

 

Schick elektromos viaszkésekElektromos viaszkések

  • Rövid felmelegedési idő
  • Ultrakönnyű kézidarab
  • Hőmérséklet beállítás 50-200 °C
  • QUBE géphez csatlakoztatható
  • frézviasz
  • cervikál viasz
  • kerámia viasz
  • modellviasz megmunkálására

 

 

 

 

 

 

Schick Dental frézgépekFrézgépek – S technológia

  • magas minőség
  • felhasználástól függően junior, standard és mester verzióban(S1, S2, S3).
  • 2,35 vagy 3 mm átmérőjű befogóval
  • fém és cirkon megmunkáláshoz egyaránt

 

 

 

Kérdése van a szkennerrel kapcsolatban? Kattintson ide és keresse kollégáinkat!

05 nov

Dental World 2014 kiállítás képekben

Az idei, 2014-es Dental World kiállításra is széles fogorvosi és fogtechnikai gépválasztékkal prezentáltuk a XXI. századi fogászati technológia jelenlegi állását.

A Dental-Trade standon kiállított gépek:

A Dental-Trade standon kiállított új generációs anyagok:

Képek a Dental-Trade standról, hogy jövőre még könnyebben megtaláljon minket:

Lemarad a hírekről, akciókról, újdonságokról? Jelezze az “Üzenet” mezőben, hogy fogorvosi, fogtechnikai, vagy mindkét témában szeretne hírlevelet kapni!

[pix_contact_form form=”kapcsolat”]

04 nov

Roland DWX-4: 4 tengelyes marógép gyakorlati útmutatók

Fedezze fel a világ legkisebb, fogpótlások készítésére kifejlesztett pontos és sokoldalú marógépét, mely cirkónium, PMMA és viasz fogpótlások marásához használható.

 

Tippek, felhasználási lehetőségek, kiegészítők a DWX-4-hez

Az alábbiakban tippeket, felhasználási lehetőségeket gyűjtöttük össze, melyek hozzájárulnak a DWX-4 minél teljesebb körű megismeréséhez és kihasználásához.
ÚJDONSÁG: A ROLAND MARÓGÉPEI MÁR A VITA ENAMIC-OT IS KÉPESEK MEGMUNKÁLNI!

 

Szerelési, telepítési tippek a DWX 4-hez:

Roland DWX-4 marógép

Roland DWX-4 marógép

A DWX-4 telepítése: csakúgy, mint a DWX-50 esetében, ajánlott, hogy a készüléket olyan helyiségben használja, amelyben állandó a hőmérséklet. Nagy hőmérséklet-változás befolyásolhatja a pontosságot. Ebben az esetben, az automatikus korrekciót gyakrabban kell használni.

Tovább olvasom angol nyelven

 

 

Új lehetőségek a DWX-4-ben:

Roland DWX-4 eszközök

Roland DWX-4 eszközök

Két új választható tartozék az DWX-4-hez, amelyek növelik a gyártás hatékonyságát. Telepítse a 4 állású automata szerszámcserélőt és használja a multi-pin bilincset.

Tovább olvasom angol nyelven

 

 

 

VPanel és firmware frissítés a DWX-4-hez

A DWX-4 VPanel és firmware vezérlőprogram legújabb frissítése.

Tovább olvasom és letöltöm a frissítést

A DWX-4 karbantartása

Roland DWX-4 karbantartásaKövesse az instrukciókat és tartsa DWX-4-et a lehető legjobb állapotban.

Tovább olvasom angol nyelven

Lemarad a hírekről, akciókról, újdonságokról? Jelezze az “Üzenet” mezőben, hogy fogorvosi, fogtechnikai, vagy mindkét témában szeretne hírlevelet kapni!

[pix_contact_form form=”kapcsolat”]